2015. október 5., hétfő

Mit főzzek ebédre? 2.

Kicsit babrás, kicsit időigényes de higgyétek el, nagyon különleges. Érdekes módon anyukám soha nem készített ilyet, és nem is olyan régen kóstoltam meg életemben először. Az viszont olyannyira ízlett, hogy azt gondoltam, ezt nekem is el kell készítenem. Azóta túl vagyok számtalan megvalósításon és most már bátran kijelenthetem, megvan a recept, amit érdemes kipróbálni! :)

Az alapja a palacsinta. mi meglepő!? Körülbelül 60 dkg darált sertés combból készítem. Pörkölt alappal kezdem, majd egy kis sertés fűszerkeverék, só és bors kerül rá. Nem öntök rá sok plusz vizet, hagyom, hogy a saját levében főjön meg. Ez a mennyiség nekem 12 palacsintába elég. Mindegyik közepére kb. 2 evőkanálnyi mennyiséget halmozok, majd négyrét hajtva feltekerem. 

Egy éjszakát mindenképp állni kell hagyni. Egyszer kipróbáltam milyen egy nap alatt lezavarni, de én mondom, nem az igazi. Panírozásnál csak csúszik szét az egész. Ezért várni kell vele. A szokásos panír után olajban megsütöm.


Nekünk ez a változat jött be a legjobban. Kukoricás rizzsel, salátával tálalom. Ha friss húsból van készítve be lehet tenni panírozás után a fagyóba és "gyors kajának" tökéletes. Egyébként aki olyan, mint én, hogy szereti, ha van a fagyóban aranytartalék, de nem csípi a bolti mű valamiket, akkor azoknak extra tipp, hogy a palacsintába tekerjenek sonkát és sajtot a darált hús helyett, az is mennyei... mmm nyamiiii.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése