Óvodás koromban anyukám minden reggel gondosan meg fésülte, és minden reggel befonta a derékig érő hosszú hajam. Ezt a volt ovis társaim mai napig felemlegetik, hogy milyen szép fonatokat csinált anyukám. Körülbelül ez az utolsó emlékem arról, hogy valaha is derékig érő hosszú hajam volt. Mindig is vágyakoztam újra póni sörényre és hosszú copfra, de az élet mindig közbe szólt.
Kezdődött azzal, hogy a falunk összes fodrászához elvittek, de katasztrofális lett mindig a végeredmény és nem egyszer sírtam a derékig érő hosszú hajam után. (Egyébként máig nem értem, miért engedtem levágni!?)
Aztán mikor már kezdtem öntudatra ébredni és gyakorolni saját akaratom oda mentem, hova jónak gondoltam, de az sem volt az igazi. Szerintem nem kell senkinek magyarázni a tökéletes fodrász megtalálásának az esélyét... vagy esélytelenségét.
Jött egy korszak, mikor, én igenis megnövesztem, újra. Aztán iszonyatos csalódások közepette lassanként rájöttem, hogy ha elér egy bizonyos hosszt a hajam elkezd hullani, hisz a hagymák nem bírják a súlyt. (Pedig sajnos se dús, se vastag szálú a sörényem.)
Mielőtt Debrecenbe költöztük egy nagyon ügyes fiatal fodrászra bukkantam a faluban, de mivel egyre ritkábban jártunk haza, így kivitelezhetetlen volt, hogy Vele vágassak. Sokáig nem mertem itt keresgélni, aztán csak rá kellett szánnom magam, és ráböktem egy szépségszalonra, ott felhívtam az egyik fodrászt és kértem időpontot. El sem hittem, hogy végre tökéletesen olyanra vágja valaki, amilyenre elgondoltam. Ekkor határoztam el, hogy long bobra váltok.
Visszanéztem a régi képeim, és rá kellett jönnöm, hogy bizony hiába erőltetem én a derékig érő hosszú hajat, hisz ő sem akar engem, és én se érzem jól magam vele. Persze közel sem volt derékig érő, inkább csak szárnyacskáig.
Mikor levágta bubira a tök idegen fodrász nagyon megszerettem, és rájöttem, hogy sokkal jobban, sokkal nőiesebbnek érzem magam így, mint az áhított hosszúval. Ezért visszatérő vendég lettem, és egyre merészebben vágattam rövidet.
Igen ám, csak a fodrászom felmondott és még szakmát is váltott. Kezdtem azt hinni, hogy el vagyok átkozva... :D Próbálkoztam mással, de nem jött be. Igen, egy jó fodrász megtalálása nehezebb, mint kifogni egy aranyhalat. Végül az élet kényszerhelyzetbe hozott, mikor a kivett szabadnapomon az utolsó pillanatban lemondták a vágást, én pedig ott álltam szánalmasan megnőtt, sehogy sem álló hajjal egy délutáni ballagás előtt.... Tudjátok, a kényszer nagy úr, így minden bátorságom összeszedve bementem a Debrecen Plazaba a Csak vágás szalonba. Megmutattam ezt a képet:
Forrás: Pinterest
és tökéletesen levágták a hajam ilyenre. A rendszer nagyon egyszerűen működik, csak bemegyek és levágják. Nem kell időpontot egyeztetni, amikor ráérek bemegyek és már csattogtatják is az ollót.
Hát, így lettem rövid hajú. Ami nem is olyan rövid, de én így érzem magam jól és 100%-ig nőiesen.
A mindennapos reggeli készülődésben szuper társam a mini Babyliss hajvasaló és göndörítő egyben. Nem égeti meg a tarkóm, mint a nagyobb társai, és mivel a külső, göndörítő karima is felmelegszik lágy hullámokat is bármikor, seperc tudok vele varázsolni magamnak.
Samponban és hajlakkban is megtaláltam a hajamnak legjobbakat. Erről még többet olvashattok ITT. Így most már azt mondom, elégedett vagyok a fejemen levő szőrkupaccal, pedig higgyétek el, nagy menet volt, majd' 20 évemben telt. :)
Ti megtaláltátok már a tökéletes fodrászt?
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése