2016. augusztus 31., szerda

Mit szerettem az augusztusban?

Holnap, a naptár szerint vége a nyárnak. Hurrá! Jön a kedvenc évszakom az ősz. Hurrá! Bár még elég erőteljes nyár érzés van a 30 fok miatt, azért már a lelkem örül, hogy már nem sok van hátra a hőségből. Azért ezen a nyáron igazán elviselhető volt, nem úgy, mint a tavalyi több hullámban is érkező 40 fok. Most azért nem volt olyan durva nem!? Na, de ismét eltelt egy hónap is, nem csak a nyár és sok mindennek örültem és hálás lehetek, lássuk is minek. 

Hálás vagyok, mert augusztusban: még mindig szabin voltunk az első héten, szép helyeken jártunk idehaza, mennyei pehelykönnyű szilvás lepényt sütöttem, finomakat ettünk, bőrápolási nagykövet lettem a Lidl-ben, új dolgokat próbálhattam ki, elértem a 28. születésnapom, a legfinomabb Kismandulás sárgabarackos Charlotte tortát kaptam a kollégáktól, anyukámék meglátogattak minket, a testvéremmel és a két tündéri keresztlányommal tölthettem 2 napot, a férjem hamar meggyógyult, eljutottunk egy régóta vágyott étterembe. 

Most pedig vegyük sorra a havi random kedvenceket:

1. Csíkos csinosított ceruza szoknya
Már nagyon régóta vadászom egy ilyenre, és végül a kedvenc turimban találtam rá. Imádom a térdig érő fazonját, a hosszába és keresztbe csíkos összeállítást. Ettől még csinosabbnak hat. Mikor megláttam egyből tudtam, hogy ez az, amire olyan régóta vágyok, aztán elmondtam egy tized rózsafüzért, míg a próbafülkébe jutottam, hogy jó is legyen, de szerencsére ezt nekem küldte a sors, mert tökéletes. 

2. Cicás napszemüveg
Az az igazság, hogy nekem nem szabad drága napszemüveget venni, mert sajnos úgy töröm őket, mint a ropit. Egy szezonba kettőt minimum "elfogyasztok", pedig becs'szó, nagyon vigyázok rájuk. Erre meg különösképp, mert nagyon szeretem ezt a fazont, és félek, hogy nem találnék még egyet. Egyébként ezt a C&A-ban találtam, és még kedvezményes kupon is volt hozzá. 

3. Csokis műzli
A hétköznap reggeleket szeretem natúr joghurttal és műzlivel indítani. Ez különösen nagy kedvencem, a Lidl forgalmazza. Van epres is, de azt még nem kóstoltam, mivel ez a csokis annyira bejött, nem akarom lecserélni. Fincsi csokidarabok és nagy szemű egész mogyoró is van benne. Tökéletesen el vannak találva az arányok. Nem túl édes, és nagyon ropogós. 

4. Cien arcmaszk 
A trnd csomagban volt 30%-os kupon, így ki is próbáltam pár terméket még a megújult saját márkás dolgokból a Lidl-ben. Így jött haza 2 arcmaszk is. Bár jobban szeretem a magamnak összeállított arcmaszkokat (erről ITT olvashattok), mert a boltiakban azért csak van vegyszer, akárhogy is nézem, de azt mondtam, most ezt kipróbálom. És egész jó kis végeredményt kaptam. Egy tisztító maszk, mely elvileg 2 használatra elég, de nekem 4 lett belőle. 10-15 percig kell fennhagyni, merj letörölni. Kellemes hűsítő érzés, és friss, ragyogó bőr utána. 

5. Cien körömlakk - 15 -Nude Brown
Egy kellemes barnás nude árnyalat. Már ha a nevéből nem jöttetek volna rá.  :D Visszafogott és elegáns. Közepes tartósságú, ez nálam olyan 3-4 napot jelent. Szeretem, mert mindenhez passzol, olyan jolly joker szín. 

Nektek mi volt a legjobb az augusztusban?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése